Az alapellátás színvonalát, az élet minőségét a községben nagymértékben segítik a civil kezdeményezések, szerveződések.
1991-ben a Nagyközség Önkormányzatának a Képviselő-testülete Alapítványt hozott létre Gávavencsellőért.
Az alapítvány céljai
Biztosítani a Nagyközség fejlődését és elősegíteni az itt élő emberek testi, lelki, szellemi, kultúrális és szociális igényeinek kielégítése, ezen belül:
- támogatni minden olyan kezdeményezést, tanulmánytervezetet, szakdolgozatot, amely a település fejlődését célozza meg.
- tehetséges gyermekek témogatása,
- segíteni minden olyan kezdeményezést, amely Gávavencsellő jobb ellátását célozza meg,
- elősegíteni az idegenforgalom megszervezését, ami a falu jobb ellátását mozdítja elő,
- biztosítani a lehetőséget a hagyományok őrzésére, a múlt feltárására, a kultúra ápolására,
- pályakezdők- és ifjú házasok támogatása,
- munkahelyteremtések elősegítése
- az infrastruktúra fejlesztése,
- a környezetvédelem támogatása
2006-ban újjáalakult az Alapítvány Kuratóriuma, mely elnökéül Pilling Antalt választotta. 2011. augusztus 31-én történt meg az Alapítvány vezetésének és kuratóriumának megújítása. Az új tagság elnöke Varga Istvánné lett.
További tagjai:
- Nagyné Répási Éva
- Labbancz Kitti
- Csorba Mihály Lászlóné
- Angyal Jánosné
|
- Bodnár Péterné
- Pergerné Brezovcsik Katalin
- Türk Antal Béláné
- Urbán Imre Attila
|
Ellenörző Bizottság elnöke: Labbancz Péter
- Tagja: Bodóné Szőnyi Erzsébet
- Pájer Lászlóné
Elérhetősége:
4472 Gávavencsellő, Petőfi út 1. sz.
Számlaszáma:
Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezet: 68500184 - 15002039
Adószám:
19208938-1-15